Az ápolási díjért folyó küzdelem kapcsán érdekes kérdés az ápolási díj kívánt összege. Két igényt fogalmaztok meg: az egyik az, hogy munkaként legyen elismerve az otthoni ápolás. A másik az, hogy legyen magasabb az összeg, legalább a minimálbér szintjét érje el. Úgy érzem, hogy ez nagyon kevés pénz azért a munkáért, amit végeztek. Mennyit kellene kérni?
Ez napi legalább 16 órás munka, hiszen reggel ébredés közben már benne vagy, és délután négykor sem teszed le, és még egy éjszakai felügyeleti díjat is hozzászámíthatnánk. Nincsen hétvégi pihenő, kikapcsolódás sem. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos hónapban te alsó hangon 480 órát dolgozol. A kiemelt ápolási díj összege ma a legjobb esetben is 58.600 forint.
Az órabéred ma 122 Forint.
Mennyit ér a munkád?
Vegyük kiindilópontnak a bébiszitterek órabérét. Hozzánk 1000 Forintért jár egy diák, és ezért vigyáz az összes gyerekre, pelenkástól óvodásig. Ennyi pénz neked is legalább jár. Tehát induljunk ki az 1000 Forintos órabérből.
Havi 480 órával számolva meg is érkeztünk a reális összeghez, ami kereken 480 ezer forint.
Ennyit ér a munkád! Egy multicég középvezetője vagy egy üzletvezető keres ennyit, sok-sok vállalkozó pedig ennyit sem. Ha munkaként tekintünk az otthoni ápolásra, akkor ennyi a munkád értéke. Ez a nagyságrend.
Bármit is gondolsz most magadban arról, hogy ennyit fognak-e adni vagy nem, legyél tisztában vele, hogy ekkora értéket hozol létre hónapról hónapra, és Magyarországon ezt kevesen tudják megcsinálni. Ez az érték akkor is benned van, ha nem fizeti ki neked senki.
Számít-e, hogy mennyit adnak más országokban?
Az ápolási díjnak megfelelő támogatások országonként eltérők.
- Horvátoroszágban 140 ezer Forint;
- Romániában 130 ezer Forint;
- Ausztriában 650 ezer Forint
De a kérdés az, hogy megéri-e ezzel érvelni. Tapasztalataim szerint nem.
Azért, mert a politikusok (és egyébként minden ember) idegesek lesznek attól, ha azzal érvelünk, hogy más országokban bezzeg jobb a helyzet. Ennek az az oka, hogy ezzel rejtetten azt is mondjuk nekik, hogy nem végzik jól a munkájukat, viszont más országokban a hozzájuk hasonló pozícióban dolgozó közszolgák okosabbak, erősebbek, érzékenyebbek.
Ha a másik országbeli példákkal érvelünk, az tapasztalatim szerint ellenállást vált ki, és sokszor nem hatékony. Természetesen nem azt mondom, hogy ez az információ nem fontos, de sokkal többet számít az, hogy a munkátok objektív értéke valahol félmillió forint körül van.
Lesz-e ekkora emelés valaha?
A választ természetesen nem tudom. De nagyon fontosnak tartom, hogy szülőként ebben az összegben, ebben az értékben tekints magadra, és ha bármikor politikussal beszélsz vagy egyeztetsz, akkor nyugodtan indulj ki ebből az értékből. Egy tárgyalás során rengeteget számít az, hogy belül meg vagy-e győződve arról, hogy mekkora értéket tudsz adni a másiknak. Márpedig te pont ekkora értéket szállítasz le Magyarországnak hónapról hónapra.
Ma az ápolási díjról a politikusok úgy beszélnek, hogy közben segélyként, jótéteményként gondolnak rá. A mostani érdekvédelmi mozgalom tiszeletereméltóan jól csinálja azt, hogy tényleg munkaként beszél az otthoni ápolásról, amelynek meg kell fizetni az árát. Minél többet beszéltek erről, annál közelebb fogtok kerülni ahhoz, hogy ténylegesen nagy mértékű emelés történjen.
És minél többet emlegetitek a valós értékét ennek a munkának, annál nagyobb az esélye, hogy a másik oldalon is megértik, ezzel az értékkel kell számoni, ezt az értéket kell elismerni.
Rendben, nekem az 1 millió is elfogadható lenne! Ilyen hozzáállással és célkitűzéssel soha semmit sem fogunk elérni. Most első lépésben el kellene érni egy elérhető cél megvalósulását. P. egy valódi egyeztetés megkezdését. Egy végrehajtható tv. előkészítését. 10 éves lobbizásból nekünk ez jött össze:
Cél: olyan komplex törvényjavaslat megírása, ami jó az ellátandó személyeknek is és az ellátóknak is szektorsemlegesen.
I. Ellátandók köre:
1) tartósan betegek
a) 18 éven aluliak
a1) otthonukban élők
a2) intézményben élők
b) 18 éven felüliek
b1) otthonukban élők
b2) intézményben élők
2) súlyosan fogyatékosok
2a) születésüktől kezdődően
2a1) otthonukban élők
2a2) intézményben élők
2b) 18 (25) éves kor előtt fogyatékossá válók
2b1) otthonukban élők
2b2) intézményben élők
2c) időskorúkra fogyatékossá válók
2c1) otthonukban élők
2c2) intézményben élők
II. Az ellátási szükséglet szerinti csoportok
1) felügyletre szorulók
a) napi 24 órás felügyelet
b) korlátozott idejű felügyelet
2) gondozandók (tisztálkodás, étkezés, takarítás,ügyintézés, stb.)
a) napi 24 óra
b) napi 12 óra
c) napi 6 óra
d) napi 4 óra
e) napi 2 óra
3) szakápolásra szorulók (injekciózás, szondás etetés, stb.), a szakápolás ideje
a) napi 24 óra
b) napi 12 óra
c) napi 6 óra
d) napi 4 óra
e) napi 2 óra
III. eldöntendő kérdések:
0) kinek a kötelessége az önmagukat ellátni képtelen személyek ellátása?
1) az ápolási díj fix összegű , szükséglet alapú (német modell), vagy vegyes rendszerű (alapdíj+szükségletalapú kiegészítések) legyen-e?
2) ki legyen az ápolásidíj jogosultja (ellátandó személy vagy az ellátást végző?)
3) ki lehessen államilag díjazott ellátó (közeli rokon, bárki magánszemély, intézmény (állami, egyházi, civil szervezet) szektor semlegesen.
4) ki állapítsa meg (önkormányzat, járási hivatal, Kincstár) az ápolásidíjra való jogosultságot?
5) ki folyósítsa és fizesse a közterheket (önkormányzat, járási hivatal, Kincstár).
6) milyen jogviszony (munkaviszony vagy szerződéses foglalkoztatási jogviszony) alapján fizessék az ápolási díjat?
7) hova tartozzon az ápolási díj? Munkaügyhöz, egészségügyhöz, szociális ügyekhez?
8) munkavégzés ápolásidíj mellett.
Megjegyzés: szigorúan külön kell választani az ápolásidíjat (elvégzett munkáért fizetett díj, ami a munkavégzőnek jár) az ellátandó személy életvitelére adandó járadékoktól. Az ápolásidíj semmiféle módon nem függhet attól, hogy az mire elég. Kizárólag attól kellene függjön, hogy adott munkáért mennyi javadalmazást, díjat ad az állam. A járadékok kellene csak attól függjenek, hogy az mire is elég.
IV. Válaszok pro és kontra:
I.-es csoporttal kapcsolatos válaszaim:
A feladat, a munkavégzés szempontjából teljesen mindegy ki melyik kor-, ill. állapot szerinti csoportba tartozik. Akit el kell látni annak az ellátását végző személynek diszkrimináció mentesen, szektor semlegesen azonos feladat elvégzéséért azonos javadalmazás kellene járjon. Különbséget tenni szakmai alapon nem lehet. Különbséget tenni fogyatékos vagy tartós beteg, fiatal, vagy idős, otthon élő, vagy intézetben ellátott között kizárólag politikai célok alapján lehet. Hol az egyik csoportot emelik ki (első nekifutásra a 2 éven felüli fogyatékosokat és a 18 éven aluli tartós betegeket látták el alanyi jogon JÁRÓ ápolási díjjal. A 18 feletti tartós betegeknek adható volt az ápolásidíj (Németh kormánytól 2. Orbán kormányig, ill. az adhatót már választási győzelmük előtt a fideszes önkormányzatok megszűntették. A sort Kósa Lajos nyitotta, mikor egyik napról a másikra beszűntette a 18 éven felüli tartós betegekre tekintettel adható ápolásidíjat. Ez főleg idős szülők gondozásáért adott díjakat érintette. Majd nem tudni milyen megfontolásból az idősek gondozására adtak jelentősen megemelt támogatást, többet, mint a fogyatékosokra tekintettel adtak. Az összevisszaságot nem tudtam követni. Semmi sem indokolja, hogy az alapdíj ne legyen mindenkinél egyforma. Ill. volt egy korábbi érvelésem (az életük során felhalmozott vagyonból könnyebben el tudják látni az időseket. Míg az egészen fiatalkorúktól ellátandók mellett a családnak semmiféle lehetősége nem volt felhalmozásra). Ettől a fenti érvelés (azonos munkáért azonos bér) miatt (mert beláttatták velem) elálltam.
A lakóhely szerinti megkülönböztetés is elfogadhatatlan. Mindenki azonos jogú állampolgár, ezért nem lenne szabad attól függő mértékű támogatást kapnia, hogy állami intézményben gondozzák-e vagy egyéb más helyen. Itt több szempont is felmerülhet. Ha az államilag fenntartott intézményben több támogatás jut valakire, ill. az otthon ellátottakra jelentősen kevesebb, akkor vannak családok, akik anyagi okokból (mert a kapott díjazásból a feladatot megoldani nem tudják) kényszerből állami intézménybe teszik családtagjaikat. Könnyen belátható, hogy ez rossz mindenkinek (kivéve az államnak). Rossz a sérültnek, mert alacsony színvonalú ellátást kap és rossz a családnak, mert folyamatos lelkiismeretfurdalás tönkre teszi az életüket, egészségüket, munkaképességüket. Az állam bezzeg elmondhatja mennyivel nőtt a foglalkoztatás. Hisz a családban minden feladat (általában) egy személyre hárul addig egy intézményben más látja el a felügyeletet, más a gondozást, más a szakápolást, a takarítást, főzést, ügyintézést. Igaz egy-egy munkatársra hihetetlenül sok ellátandó jut.
III. csoporttal kapcsolatos válaszaim:
0) A Magyar Köztársaság Alkotmánya szerint az állam intézményein keresztül köteles ellássa az ön magukat ellátni képtelen személyeket. Eszerint ezeknek a személyeknek az ellátását az államtól vállalja át, az, aki ezt csinálja. Mi az intézmények alatt nemcsak az állami otthonokat, hanem a családot is értettük. Magyarország tákolmányából ez kimaradt. Azaz megszűnt a jogalapunk, amire hivatkozva lobbiztunk. Ma a tákolmányra hivatkozva bármikor akár teljesen el is törölhető.
1) ápolási díj összege: könnyen belátható, hogy a fix. összegű díjazást csak egyetlen szempontból érdemes választani. ez a legegyszerűbb. Igaz a legtöbb problémát is okozza. Van, aki a szükségletéhez képest túl sokat kapna (pl. egy értelmében, mozgásában teljesen épp vak vagy süket ember). És van, aki semmit sem kap, mert a fix. összegű alapdíj az feleslegesen sok lenne Neki (ld. előző példa, vak, süket) ugyanakkor valamekkora segítségre mégis szüksége lenne. A szükségletalapú díjazás könnyen belátható, hogy mindenki igényét kielégíthetné. Mi magunk az évek során jutottunk el ahoz a kívánsághoz, hogy szükségletalapú díjazás legyen. Örömmel fedeztük fel, hogy a német rendszer is így működik. Szakembereknek kellene egy listát összeállítaniuk – listát a támogatandó szükségletekről és a hozzájuk rendelhető pontokról. Az ellátandó személyeket egyenként kellene felmérni (ez egyébként is megtörténik más apropókból) és adott időszakonként meg kellene állapítani meg a pontszámot és a hozzátartozó díjazást. Azért az alapvető megállapodás kellene legyen, hogy a legalacsonyabb pontértékű feladatért (sima felügyelet) sem adható a mindenkori minimálbérnél alacsonyabb összeg, amennyiben ez legalább napi 8 órás elfoglaltságot jelent. És talán arról is sikerül megállapodni, hogy azonos feladatért (a ténylegesen szükséges időtől függetlenül) max. napi 8, heti 40 órát lehessen beszámolni. Igaz vannak törekvések, amik a 365 napos 24 órás beszámítást szeretnék. Ez utóbinak is lehet létjogosultsága, de valószínűleg kivitelezhetetlen. Nem tudom máshol hogy van ez.
Az alapdíj+szükségletszerinti díjazás tulajdonképp felülírná a szükségletszerintit, nem támogatnám. Az mindenképp támogatandó kellene legyen, hogy az elvégzendő feladat nehézsége szerinti különbségtétel megtehető legyen. Nem mindegy, hogy egy épp pszichikumú személyt kell felügyelni (pl. mozgássérült személy egy pocsolyában elesik, nem tud felállni és felügyelet nélkül belefullad a pocsolyába), vagy egy fizikálisan teljesen egészséges autista személy felügyeletét kell megoldani. Ez utóbbi maga a pokol és épp pszichével ez 24 órán keresztül, éveken át nem megoldható. Vagy nem mindegy, hogy valakit meg kell mosdatni, aki ebben közre is tud működni, vagy be kell emelni, forgatni kell, stb. Ezt a pontrendszert szakemberek kellene megállapítsák. a szükséglet alapú ellátás jó lenne mindenkinek. Az állam nem költ sem többet, sem kevesebbet a szükségesnél, mindenki megkaphatná azt, amire szüksége van. Nem kellene senkit sem ellátatlanul hagyni, mert túl drága, ill. nem kellene senkit sem ellátatlanul hagyni, mert egy fix alapdíj túl sok Neki. Ma pl. a vakok és a süketek esetlegesen kapnak vagy sem – azt hiszem.
2. ápolásidíj jogosultja: ma az állam törvényben határozza meg kik lehetnek a jogosultak. Ez a Németh kormány óta (azaz kezdetektől) változatlan. Ápolásidíjat az a közeli hozzátartozó kaphat, akit egyéb okból (pl. nyugdíjszerű ellátást kap, vagy másik hozzátartozója miatt kap már) nem foszt meg a törvény ettől a jogtól. Ez az állam szempontjából tökéletesen ideális megoldás. Ezzel a megoldással rengeteg ellátandó személyt lát el teljesen díjazás nélkül valamelyik hozzátartozója. A család nem akarja intézetbe adni és nincs pénze más valakit felfogadni és az ellátandó személy mellett nem tud munkát vállalni. Ezekben a családokban ingyen és bérmentve (ahogy a szólás mondja) látnak el sok-sok beteg ill. fogyatékos személyt. Ez az államnak 100 %-os megtakarítás. Azaz ha a családban egynél több ellátandó személy van, ill. az ellátásra amúgy jogosult lenne személy pl. maga is rokkant nyugdíjas, vagy öregségi nyugdíjas, stb. akkor ugyancsak ingyen látja el a feladatot. Tulajdonképpen azt hiszem nincs ntos adat arról, hogy hány ellátandó személy is van az országban. Erről célszerű lenne a statisztikát megcsinálni. Itt különböző számok röpködnek. Célszerű lenne tudni összesen hányan vannak, ezek küzül hányan élnek otthon, hányan bentlakásos intézményben. Közülük hány személy után fizet az állam ápolásidíjat. Közülük hány személyért fizetnek alapdíjat, felemeltet, kiemeltet, intézményit. Ezek az adatok nélkül nem lehet költségvetést csinálni. Mert nagy valószínűséggel többen kellene jogosultak legyenek annál, ahány személy után ma ápolásidíjat fizetnek.
Nagyon fontos lenne és második helyen(első helyen az állam kötelezettségének megállapítása) kiemelt elintézendő lenne, hogy az ápolásidíj jogosultja maga az ellátandó személy legyen. Ne fordulhasson elő, hogy a hozzátartozók nagy részének szeretetét, felelősségtudatát arra használják ki, hogy ingyen dolgoztassák Őket egy életen át. És az se fordulhasson elő, hogy bentlakásos intézményben egy dolgozó hihetetlenül sok személyt kelljen ellásson, hihetetlen alacsony színvonalon, embertelen módon (pl. libatömés szintjén)
Amennyiben az ellátandó személy lenne a jogosult, akkor bizonyos feltételekkel Ő dönthetné el kire bízza saját ellátását. Erről munkaszerződést köthetne a kiválasztott személlyel/személyekkel/(intézménnyel. A szerződést elküldenék a kifizetőnek, aki teljesítené a kifizetést és a közterhek befizetését. (Erről ld. később, részletesebben)
Ezzel a megoldással szemben szülők egy része (leginkább az értelmi sérülteké) azt a félelmét fejezi ki, hogy gyermeke ezt a kérdést nem tudja eldönteni. Úgy gondolom alaptalan a félelem, hisz burkoltan, de ma is Ő dönti el, hogy elfogadja-e gondozójának azt, akit az állam Neki kijelölt (alá kell írja a hozzátartozó által beadott kérelmet. ld. http://www.kormanyhivatal.hu/download/d/c9/e2000/K%C3%A9relem%20az%20%C3%A1pol%C3%A1si%20d%C3%ADj%20meg%C3%A1llap%C3%ADt%C3%A1s%C3%A1ra%20%2820160819%29.pdf 2.2.1 pontja és a kérelem aláírási helye)
Ez a megoldás, mint jeleztem elképzelhető, hogy jelentős plusz terhekkel járna, mert, akik után ma nem fizetnek azok után is fizetni kellene. Ugyanakkor a szükségletszerinti megállapítás lehetséges, hogy kevesebb teherrel járhatna.
A megoldás mellett szólna az ellátandó személy érdeke, a család érdeke és a bentlakásos intézetek érdeke is.
Az ellátandó személy szempontjából akárhol is él valószínű jobb ellátását kaphatna, mert a legalkalmasabb gondozók közül választhatna.
A család azért járna jól, mert saját döntésük szerint vagy maguk vállalnák az ellátást, vagy maguk helyett megfelelő személyre bízhatnák. Ez nagyon fontos lehetne pl. egy jól kvalifikált szülő esetében. a karrierje érdekében nem kellene intézetbe adja gyermekét (egyéb hozzátartozót). egy ellátásra/gondozásra/ápolásra alkalmatlan személy nem kényszerülne bele egy ilyen feladat ellátásába. Elkerülhetők lehetnének az ebből származó tragédiák.
Valószínűleg az intézmények is jobban járhatnának, ha az ellátott személyek számától/és ápolási szükségletük mértékétől függően kapnának javadalmazást az effektív ellátásért/gondozásért/ápolásért. Hisz a hozzájuk kerülő ellátottak az intézménnyel kötnének szerződést. Itt csak megismételném külön választandó a munkáért járó díj és az ellátásért járó díj/juttatás. Valószínű ezzel a megoldással egy szakdolgozóra kevesebb ellátandó személy jutna. És nem utolsó személy, hogy nem az állam döntené el melyik intézményt támogatja vagy se. És az is emelné a színvonalat, ha az ellátandó személy nem lenne kiszolgáltatva a Tőle függetlenül pénzelt intézménynek. Ha nem tetszik másik intézményt keres és oda viszi a Neki járó ápolásidíjat. (Ez a Vaucher rendszer működik pl. németeknél, de máshol is. ld. máskor)
3) ki vállalhassa el egy tartós beteg ill. egy fogyatékos személy ellátását, ill. kik kaphassanak ezért az államtól díjat?
Első körben a szülő vagy egy közeli hozzátartozó mindenképp alanyi jogon kell jogosult legyen erre a feladatra (ha az ellátandó személy Őt elfogadja). Ugyanakkor felmerült a kérdés, hogy a speciális tudást, készséget igénylő szakápolást is bárki elláthatja-e, államilag díjazott módon. A tapasztalat az, hogy a szülő előbb-utóbb magától rájön mit és hogyan kell tenni. Mire képezni akarnák már Ő képes kitanítani az oktatót. Amint a diagnózist is gyakran a szülők találják ki, az orvosok meg igazolják Őket. Ettől függetlenül a szülők nem zárkóznak el attól, hogy a speciális feladatok elvégzéséért szaktanfolyam (szűk körűen csak a gyerekéhez szükséges tudásanyaggal) után kaphassanak emeltebb összegű díjat. A kérdés inkább az, hogy volna-e kapacitás a szülők képzésére?
Ha nem hozzátartozó, akkor elő lehet írni, hogy szakápolással/gondozással csak olyan személy és csak arra a tevékenységre kaphasson megbízást, aminek ismeretét – igazolt módon – megszerezte. A vizsgázott ellátók szerepelhessenek egy listán (mint egy szakértői lista), amiből a család/ellátandó személy válogathatna. Ha intézményről van szó, akkor ott is csak azokkal lehessen – személyre szólóan – szerződést kötni, aki adott tárgyból sikeresen vizsgázott.
4. ki állapíthassa meg a díjat, azaz hova kelljen benyújtani?
A mai vegyes megoldás (adhatót az önkormányzat állapítja meg, alanyi jogon járót a járáshivatal) nem igazán jó. Az benne a logika, hogy az adható feltételeit az önkormányzat állapítja meg, ezért Ő is ítélheti oda, hozzá kell benyújtani. Első probléma, hogy meg kellene szűntetni az adható kategóriát. Ezt fentebb már indokoltam (elvégzett munkáért díjazás jár) A lakóhely szerinti önkormányzattól való igénylés csorbíthatja az igénylő részvételét a helyi és országos közéletben. Ezenkívül ha önkormányzatok döntik el kinek és mennyit adhatnak akkor lakóhelye függvényében kerül jobb vagy roszabb helyzetbe valaki. Egyértelműen az igénylők szempontjából az országos központtól (pl. Kincstár) való igénylés a kedvezőbb. A jogosultság feltételeinek meglétét (egészségi állapot) úgyis a háziorvos ellenőrzi, igazolja (ld. fenti linket a kérőlapról).
6) milyen jogviszony alapján fizessék az áplási díjat? Amit a szülők egy része követel, hogy legyen munkaviszny az nagyon nem jó követelés (Dr Vojnik Mária biztosan egyetértene velem, hisz az Ő érvei alapján jöttem rá én is, hogy nem jó követelés. Ha munkaviszony akkor a munkatörvénykönyve hatálya alá esik. Kedvező és kedvezőtlen követelményeivel együtt. Ha munkaviszony lenne akkor a díjazás az eltöltött idővel arányos kellene legyen. A 8 óránál hosszabb munkaidőre túlóra járna, havi fix. időn túl nem lenne szabad munkát végezni. A munkáltató ellenőrizhet, felmondhat. Fizetett szabadság, táppénz, végkielégítés járhatna. Én elhittem Dr Vojnik Máriának, hogy nincs és nem lesz kormány amelyik ezt bevállalja. A munkáltatónak joga lenne ellenőrizni. Mit? hogyan? hol? Ezek nehéz kérdések. Ha az ápolásidíj jogosultja (ellátandó személy) ellátási szerződét kötne az ellátóval, akkor a szerződésben szerepelhetne kit milyen tevékenységgel bíznak meg (jogosultságot megállapító iratok alapján). Ennek a foglalkoztatási jogviszonyt jelentő szerződés alapján a Kincstár utalná a pénzt a megbízottnak és a közterheket a költségvetésnek. A fizetett közterhek alapján később a nyugdíj is megállapítható. Az ellenőrzés is megoldható. A munkavégzés következményeként kialakuló állapotot kellene vizsgálni. Ezt pedig a különböző ellátásokat előíró orvos tudná szakszerűen véleményezni (szemben egy pl. önkormányzati tisztségviselővel. A környezettanulmány egy mellékes de nem elhanyagolható részkérdés. A Németh kormány törvényében benne volt. Később személyiségi jogok apropóján kivették a törvényből, de az önkormányzatok elfelejtették törölni. Ez egy külön megbeszélés tárgya lehet. Megalázó, felesleges és törvénysértő gyakorlat.
7) Hova tartozzon az ápolásidíj? Szociális ügycsoportba semmiképp se! Nem odavaló. Első Fidesz kormány Surján minisztere felezte meg az ápolásit és suvasztotta be a szociális törvénybe. A szociális törvény segélyekről, jövedelemviszonyoktól függő juttatásokról szól. Miközben szerencsére ápdíjat nem tették jövedelemfüggővé.
A munkaügyhöz tartozás mellett szól, hogy elvégzett munkáért adandó juttatás. Még akkor is ha atipusos munkaszerződésről van szó. Munkaügyhöz tartozás ellen semmi sem szól.
Egészségügyhöz tartozás mellett szólhatna, hogy a feladat ellátás ellenőrzését mégiscsak az kellene végezze, aki az SZAKMAI ellátást, feladatot előírja. DE a mindennapi élethez normálisan tartozó feladatok végzése nem ellenőrizhető (külön téma, megfigyelésmentes élethez való jog). Ellenőrizni csak az ellátott személy állapotát szabad, és kellhet is.
Az ellátandó személy lakásán végzett környezettanulmány sérti az ENSZ emberi jogokról szóló előírását, miszerint mindenkinek joga van megfigyelés mentes magánszférához.
8) az ápolásidíj melletti munkavégzést a mai törvény úgy gondolom jól szabályozza. Az ellátó az ellátandó személytől távol maximum napi 4 órát dolgozhat. Az ellátandó személlyel együtt tartózkodva (bedolgozás) nincs korlátozva a munkavégzésre fordítható idő. (még kibontandó téma, hogy mennyit tölthet egyéb ellátásban (pl. óvoda, iskola, stb.) az ellátandó személy).