A titkárnő kinyitotta az ajtót, és Martinek Péter belépett az államtitkár szobájába. Korákovics az asztalánál ült, rántotthúst eszegetett.

Szóval maga veszi át a főosztályon a fogyatékosság ügyet, Martinek? Gratulálok a kinevezéséhez.

Köszönöm, államtitkár úr, remélem, segíthetek előrébb vinni a dolgokat.

Az ránk is férne, elég sok a gond. Maga fiatal és lelkes, sokat várunk magától. Na jó, térjünk a lényegre. Mi van mára?

11-kor érkezik egy delegáció. 9 szülő jön, azt akarják elérni, hogy lakóotthonok létesüljenek Budapesten értelmi fogyatékos felnőtteknek.

És maga időpontot adott nekik?

Persze, már 12 levelet írak.

És mit fog nekik mondani?

Meghallgatom őket, és megnézem, mit tehetek. Néhány lakótthon felépítése betervezhető a következő költségvetésbe, és Budapesten nincsen ma egyetlen államilag fenntartott lakóotthon sem. A fejlesztés az EU-s irányelvekkel is…

Na ájjunk meg egy pillanatra. Szeretne jövőre is itt dolozni Martinek?

Igen, államtitkár úr.

Akkor azért fontolja meg ezt a dolgot. És ne nézzen ilyen értetlenül.

Sajnálom, államtitkár úr, de nem értem. Mi a rossz abban, ha építünk néhány lakóotthont?

Ez magának hányadik munkahelye, Martinek, mióta van benne a szociális szakmapolitikában?

Tavaly végeztem, államtitkár úr. Máshol még nem dolgoztam.

Rendben, ez mentség. Akkor kénytelenek leszünk most kicsit itt ücsörögni, hogy elmagyarázzam a dolgokat. Egyszer én is átestem egy efféle oktatáson, kell hozzá idő. Üljön le. Kér rántott húst?

Nem, államtitkár úr, köszönöm szépen.

Na figyeljen. Tisztelem a hozzáállását, de szeretném kijózanítani. Önmagában semmi rossz nem lenne az egészben, ha csak 2-3 lakóotthonról lenne szó.

Nincs is szó többről, Korákovics úr.

Hogyne lenne. Ha ma megépítünk két lakóotthont, akkor holnap még több levelet kapunk, mert felbátorodnak. És még három másik delegáció is időpontot fog kérni a többi kerületből. Ez biztos, mert Budapesten legalább 200 lakóotthonra lenne szükség. Semmi kedvünk kiengedni a szellemet a palackból.

De tegnap adtunk ki nyilatkozatot arról, hogy a lakóotthonok a jövő újta. Államtitkár úr írta alá, én meg a Katival egy egész napot dolgoztam rajta.

Na persze, ilyeneket időnként kiadunk. És a választások előtt különösen fontos az ilyesmi. De ez nem arról szól, hogy komolyan is gondoljuk.

De hát akkor mi a célja a fogyatékosügyi politikánknak?

Magasabb célok vannak, Martinek, és kénytelenek vagyunk ennek alárendelni a lakóotthonok ügyét.

Milyen magasabb célokra gondol, államtitkár úr?

Először is, Martinek, maga szerint micsoda egy lakóotthon?

Egy hely, ahol fogyatékos emberek élhető körülmények között, közösségben élhetnek.

Rossz válasz Martinek. A lakóotthon semmi más, csak tégla, beton, malter, padló, kerítés, ajtó. Ez pedig azt jelenti: építőipar. A lakóotthonok kérdése építőipari kérdés. Ha pedig építőipari kérdés, akkor pénzügyi kérdés. Kapizsgálja, Martinek?

Nem teljesen, államtitkár úr, elnézést kérek.

Semmi baj, majd belejön. A lakóotthonokra az EU egy rakás pénzt ad. Ezt a pénzt minek költenénk fogyatékos emberekre, ha egyszer eltehetjük magunknak is? Persze ahhoz, hogy eltegyük, építenünk kell valamit. Sajnos nem lehet csak úgy elrakni az egészet, mint egy túrórudit. Ezért építünk.

Na de sokkal egyszerűbb nagy épületeket építeni, mint kicsiket. Kevesebb vele az adminisztráció, és sokkal egyszerűbb egy kézben tartani az egészet. Ezért kiadunk nyilatkozatot arról, hogy a lakóotthonok a jövő útja, és közben építjük tovább a nagy intézeteket. A pénzt odaadjuk a kedvenc vállalkozóinknak, akik ebből lejattolnak nekünk. Így mindenki jól jár.

A fogyatékos emberek nem járnak jól, államtitkár úr.

Ők nem, de rajtuk kívül mindenki. Akkor mondjuk azt, hogy így járnak jól a legtöbben.

Na de államtitkár úr, a fogyatékosügyi szakma tiltakozni fog. Hiszen ők mindent megtesznek azért, hogy lebontsák az intézeteket, és lakóotthonok épüljenek.

Mondja Martinek, mikor látta őket utoljára tiltakozni? Ők az intézetekben dolgoznak, meg könyveket írnak, és konferenciákat szerveznek. A legjobb az egészben, hogy engem meghívnak ezekre a konferenciákra, és megkérnek, hogy tartsak nyitóbeszédet. Majd magát is meg fogják hívni. Menjen el ha van ideje. És ha van egy kis esze Martinek, ad nekik néhány millió forintot, hogy írjanak egy remek kis könyvet a lakóotthonokról. Meg fogják írni, és még szeretni is fogják magát.

De a civilek biztosan tiltakozni fognak, államtitkár úr. És abból komoly botrány lehet.

Kikre gondol Martinek?

Például a MANTRATÉSZ vagy a HAHÓTE, ezek nagy országos szervezetek, sok sajtókapcsolattal. Oltári botrányt tudnak csinálni.

Őket mi tartjuk el. Minden évben kapnak pár száz millió forintot, és cserébe olyan csendben vannak, mint egy depressziós apáca. Ha valamelyik megszólal, azonnal megvágjuk a költségvetésüket 10 millióval. Másnap minden rendben. A Soros-civilekkel sajnos nehezebb, de azok kevesen vannak. A Soros-ellenes propaganda jól működik, legalábbis egyelőre. 

Értem, államtitkár úr. Lehet egy személyes kérdésem?

Persze Martinek, kérdezzen. Ez a maga napja.

Maga szerint azért nem lenne jobb, ha mégis lennének lakóotthonok? Szóval ha a szíve mélyére néz, nem akar változást?

Hát hogy mi van az én szívem mélyén, azt inkább hagyjuk. Nagyon sokat kell még tanulnia, Martinek. Na, egye fene, akkor most elmondom kertelés nélkül a mi szakmapolitikánk lényegét. De ha ez kikerül innen, legközelebb a Holdon kap munkát. Értve vagyok?

Igen, államtitkár úr.

Akkor figyeljen, mert csak egyszer mondom el. Nekünk szükségünk van az intézetekre. Nem azért, mert szeretjük őket. Tudjuk, hogy borzalmas helyek. De pont ez a borzalmasság a lényegük. Mivel borzalmas helyek, ezzel vehetjük rá a családokat, szülőket, hogy egész életükben helyettünk gondoskodjanak a gyerekeikről. Senki nem akarja intézetbe adni a gyerekét. És ezért százezrek vállalják be, hogy az egész életüket a sérült gyermekük nevelésével töltik.

A hangsúly a családokon van, Martinek. Nem tudunk 100-200 ezer fogyatékos embernek élhető lakhatást, munkát adni. Se eszünk, se kedvünk ezzel foglalkozni. Ezért arra kényszerítjük a családokat, hogy oldják meg egyedül. Erre valók az intézetek, és azt kell mondjam, hogy tökéletesen működnek. Ez a mi szociálpoltikánk. Én sem vagyok tőle boldog, de ez az igazság. Érti már?

Akkor mi értelme a munkánkak, államtitkár úr?

A kezdő fizetése 300 nettó, és ha bírja, lesz ennek a háromszorosa is. Megéri, Martinek?

Nem tudom, államtitkár úr, gondolkodnom kell rajta.

Hát csak gondolkodjon. Van még kérdése?

Egy óra múlva megérkezik a szülőcsoport a lakóotthonok ügyében, mit tegyek? Talán az lenne a legjobb, ha felhívnám őket telefonon, hogy sürgős államügyben azonnali egyeztetésre kellett mennem, és lemondom.

Ne szarjon be, Martinek. Nőjön fel a feladathoz. Először is, küldje le a Katit szendvicsért, és főzessen vele egy kancsó kávét. Aztán fogadja őket akkora mosollyal, amekkorát csak rá tud feszíteni az arcára. Joviális gyerek maga, menni fog az.

Eddig könnyű, államtitkár úr. De utána mondjam nekik, hogy nem lesznek lakóotthonok, és küldjem haza őket? Vagy hazudjak?

Mint a vízfolyás. Először is, mondja azt nekik, hogy a miniszter úr személyesen szeretett volna részt venni az egyeztetésen, de sajnos influenzás lett. És biztosítsa őket arról, hogy a legmagasabb szinten foglalkoznak az ügyükkel.

De hát ez nem igaz, államtitkár úr.

Ami ezután jön, az sem lesz igaz. De döntse el, hogy rinyál vagy dolgozik.

Dolgozom, Korákovics úr.

Rendben, akkor mondja azt nekik, hogy meséljenek az életükről, és hallgassa meg őket. Közben bólogasson, és mondjon ilyeneket, hogy “megértem a helyzetét, ez nagyon nehéz lehet”. Meg ilyeneket, hogy “ezt nem hagyhatjuk”.

Értem, államtitkár úr.

Na, ha ez megvan, akkor mondja nekik, hogy mindenképpen tenni fog az ügyük megoldása érdekében, és ebben a miniszter úr személyes támogatását élvezi. Mondja azt, hogy a jövő évi költségvetés tervezete már sajnos nem módosítható, de a rákövetkező még teljesen nyitott. Mondja azt, hogy a legjobbkor jöttek, és közös erővel 2-3 éven belül megoldják a dolgot, és állni fognak a lakóotthonok.

Értem, államtitkár úr. Mondjam ezt, még ha egy szó sem igaz belőle.

Igen. És most jön a lényeg, Martinekem. Biztosítsa őket, hogy maga a “semmit rólunk nélkülünk” elv szilárd híve. És ennek híve a miniszter úr is. És ezért szeretné bevonni őket az előkészítés munkájába, ezért szeretné felkérni őket, hogy alakítsanak bizottságot, és vonjanak be más civileket is.

Miért tenném ezt, ha nem akarunk semmit csinálni, államtitkár úr?

Pontosan azért, mert semmit nem akarunk csinálni. A bizottságosdinál profibb eszközt nem találtak még fel a dolgok végtelen halogatására. Először is: erre nem tudnak nemet mondani, hiszen maga együttműködést ajánlott fel. Másodszor: ezzel belelökte őket egy olyan szakértői szerepbe, ahol nem tudnak a saját érdekeikért fellépű szülők lenni, hanem szociálpolitikusként kell szerepelniük, itt pedig elvesztik a lábuk alól a talajt.

A régi minisztériumi kollégák az előző évtizedben ezt olyan szintre fejlesztették, hogy a szülőknek kellett jogszabálytervezetetek írniuk. Reménytelen volt, természetesen. Ha pedig haladtak valamit, az apparátusnak csak egy dolga volt: feltették a kérdést, hogy a javaslatot hogyan egyeztessük össze a 1976/72-es számú határozattal. Lehetetlen feladat volt. Szerencsére az elmúlt 30 évben a szülők nem vették észre, hogy ha megállnának az egyszerű követelések szintjén, jobban járnának.

Tehát adjak nekik reményt, de ezen kívül semmit.

Látom, kapizsgálja Martintek. Még viheti valamire a magyar szakmapolitkában. A mi politikánk a reményre épül elsősorban.

És mire épül másodsorban?

Oké, figyeljen. Alapvetően két pillére van a mi politikánknak, két politikai terméket árulunk, ha érti mire gondolok. Az első termékünk a remény. Ezt olyan hosszan kell adni a választóknak, amíg csak lehet. És amikor csalódnak benne, akkor jön a reménytelenség. Ez is sokáig kitart. Mi ezt a kettőt váltogatjuk, egyik sem rosszabb a másiknál. Csak lakóotthont nem adunk. Naszóval adjon nekik reményt, és terelje be őket valamilyen bizottságba néhány évre, amíg el nem fáradnak.

És mi lesz, ha nem akarnak bizottságot alapítani?

Akkor azt mondja, hogy sajnos csak így tud segíteni. Mert semmit róluk nélkülük, hehehe.

Ez elképesztő cinikus, államtitkár úr. De rendben, tegyük fel, hogy ezt mondom nekik. Mi lesz, ha azt mondják, hogy lakóotthont akarnak, és kész. Oldjuk meg, mert ha nem, akkor cikket íratnak az újságba, és tüntetni fognak? Akkor mit tegyek?

Nem fog ilyen helyzetbe kerülni, Martinekem. De ha mégis elővennék ezt a kártyát, akkor maga beveti a magyar fogyatékosügyi viták Jolly Joker-ét.

Mire gondol, államtitár úr?

Csak annyit mond, hogy a miniszter úr nagyon szomorú lenne, ha pártpolitikai ügyet csinálnának a dologból.

És, ez hatni fog?

Persze. Őszintén megmondom, hogy ez a ne csináljunk politikai ügyet belőle dolog annyira pofátlan, hogy amikor én használom, szinte kellemetlenül érzem magam. De működik. Gondoljon bele, politikusok vagyunk, politikai ügyekben vitázunk, és mégis van képünk azt mondani a választóinknak, hogy ne csináljanak politikai ügyet az életükből.

Pedig ez az egyetlen dolog, amit tehetnének, ha lakóotthonokat akarnak. Olyan kőkenény politikai ügyet csinálhatnának belőle, hogy ránk szakadna a minisztérum. De eddig még hála istennek nem csináltak, és magának meg nekem Martinekem, az a dolgunk, hogy ne is csináljanak.